Jobban futballoztunk, nem érdemeltünk vereséget

Fotó: Kovácsevics Dusán

Nagyon fájdalmas vereséget szenvedett NB II-es csapatunk Békéscsabán a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában: bár végig mi voltunk a jobbak, nem tudtunk betalálni, a hajrában pedig a hazaiak nem kis szerencsével megnyerték a meccset.

 

Fontos mérkőzés várt ránk Békéscsabán, elvégre olyan ellenfélhez utaztunk, amely szintén a bentmaradásért harcol, és amely mindössze öt ponttal állt mögöttünk a meccs előtt. Most már csak két pont a különbség…

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy vagy nem fog csökkenni az előnyünk, vagy nőni fog. Jobban futballoztunk ugyanis ellenfelünknél, megvoltak a helyzeteink is, de sehogy sem tudtunk a kapuba találni – László Dávid próbálkozásánál például óriási védett Póser. A második félidőben is folyamatosan mentünk előre, igyekeztünk megszerezni a vezetést, de csak nem sikerült gólt lőnünk. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy marad a 0-0, jött egy szerencsétlen mozdulat: egy hazai beadás után Keresztes lábáról a jobb felsőbe vágódott a labda (1-0). A hátralévő percekben kitámadtunk, mindent megtettünk az egyenlítésért, amit aztán a csabaiak kihasználtak, a 93. percben újabb gólt lőttek, s végül 2-0-s győzelmet arattak.

 

MERKANTIL BANK LIGA, 24. FORDULÓ:

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc 2-0 (0-0)

Békéscsaba 1912 Előre: Póser – Horváth P. (Hodonicki, a szünetben), Albert I., Bora, Mikló – Váradi (Máris, 58.), Zvara, Kitl M. (Futó, 58.) – Czékus, Lukács R. (Farkas B., 58.), Hamed (Szabó Cs., 87.). Vezetőedző: Brlázs Gábor

Szentlőrinc: Bese – Török, Keresztes, Tamás L., László D. (Novák, 84.) – Pintér, Kesztyűs (Múcska, 65.), Hursán, Radosevics – Rétyi, Csörgő (Taipi, 10., Kiss-Szemán, 84.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gólszerzők: Keresztes (85. – öngól), Czékus (93.)

 

A 24. forduló eredményei: HR-Rent Kozármisleny–Kazincbarcika 0-3, Budafok–MTK 0-1, Mosonmagyaróvár–Gyirmót FC Győr 1-2, Csákvár–Ajka 1-1, Nyíregyháza–Tiszakécske 1-2, ETO FC Győr–Soroksár 1-1, Szombathelyi Haladás–Siófok 2-2, Dorog–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0.

A 24. forduló további mérkőzései: DVTK-PMFC (2023.02.20, 19:00, élőben az M4 csatornán)