Utánpótlás összefoglaló (2024/3.)

Fotó: Szentlőrinc SE

Három nagypályás utánpótlás korosztályunk is igazi derbin tudott győzedelmeskedni az előző hét folyamán, a kisebbeknek viszont nem sikerült megszorongatniuk az ellenfeleiket. Legtöbb csapatunknál indul a rájátszás a bajnokságokban!

 

MLSZ REGIONÁLIS U19 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT FELSŐHÁZ 3. FORDULÓ:

HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc SE 0-2 (0-1)

Szentlőrinc SE: Varga S. – Nagy Sz., Sebestyén, Takács, Erdész, Molnár (Rózsa, 71.), Gergics (Kolonits, 81.), Major (Szabó, 81.), Porkert (Bencze, 56.), Kárpáti (Nagy G., 81.), Simonics (Katona, 81.). Utánpótlás edző: Szolga Gorán

Gólszerzők: Major (6.), Gergics (61.)

Szolga Gorán: - Ezt a csapatot szeretném látni minden héten! Taktikailag nagyon fegyelmezetten, rengeteg párharcot nyerve és helyenként kimondottan jól futballozva tudtunk eredményesek lenni. A sok hiányzónk ellenére nagyon erős csapategységet láttam az egész mérkőzés alatt! Gratulálok a fiúknak, nagyszerű győzelmet arattak! A sérült játékosainknak pedig mielőbbi gyógyulást kívánok, remélem, hogy lassan újra optimális létszámban leszünk! Sok sikert a Kozármisleny csapatának!

 

MLSZ REGIONÁLIS U17 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 18. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – Dombóvári FE 3-2 (2-1)

Szentlőrinc SE: Nagy O. (Oláh, 63.) – Kiss K., Kiss T. (Szeberényi, 63.), Faulháber, Molnár, Kolonits, Pettermann, Porkert, Serdán (Nyári, 63.), Simonics, Egréder (Darázsi, 46.). Utánpótlás edző: Gálffy Péter

Gólszerzők: Faulháber (21.), Porkert (31. – büntetőből), Molnár (50.)

Gálffy Péter: - Gratulálok a fiúknak! Az egygólos győzelem mutatja meg egy csapat egységét! Sajnálom, hogy nem kerültünk a felsőházba.

 

MLSZ REGIONÁLIS U15 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 18. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – Mohácsi TE 1888 2-1 (0-1)

Szentlőrinc SE: Busi G. (Busi I., 77.) – Basa, Németh, Csépán (Katona, 55.), Erdei (Krammer, 41.), Balogh, Vári, Végh (Benedek, 73.), Ninkó, Mudik, Csabai. Utánpótlás edző: Batári Tamás

Gólszerzők: Németh, Vári

Batári Tamás: - Az alapszakasz utolsó mérkőzése is igazi kihívás volt számunkra. A csapat fele különböző okok miatt nem tudott edzeni a héten, de többen is vállalták a játékot. Minden hadra fogható játékost mozgósítottunk. Ennek megfelelően elég sok hibával játszottunk, de az akarat és elszántság felülkerekedett a fáradtságon és tompaságon! A mérkőzés során jobbára mezőnyjáték folyt, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. A második félidőben mindent egy lapra feltéve feltoltuk teljesen a védekezésünket, amely végül kifizetődött. Az ellenfél ugyan megszerezte a vezetést egy hibánkból, de végig hittünk a sikerben! Hátrányban tudtuk növelni a nyomást, és több adódó lehetőségünkből szereztünk két gólt, amivel megfordítottuk, és végül meg is nyertük a mérkőzést. Nem ez volt a legjobb teljesítményünk a bajnokságban, de pozitív karaktert mutattunk a mérkőzés során. A játékban folyamatosan tudtunk fejlődni, és a végén örülhettünk a győzelemnek! Ebből erőt merítve folytatjuk a rájátszás küzdelmeit. Gratulálok a csapatnak!

(U15-ös együttesünk egygólos hátrányról fordított a Mohács ellen)

 

LEÁNY REGIONÁLIS U-14 HNP DÉL-NYUGATI CSOPORT 10. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – Paksi SE 1-11 (0-8)

Szentlőrinc SE: Mester – Mező, Szigeti (Gyurkovics, 26.), Fuksz, Kalmár, Máj, Bíró, Földesi, Molnár. Utánpótlás edző: Balogh János

Gólszerzők: Bíró (70.)

 

MLSZ REGIONÁLIS U13 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 12. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – PVSK 0-6 (0-2)

Szentlőrinc SE: Almás (Kácsor, 41.) – Bali, Kesztyüs, Hatos, Rapp, Sári (Smudla, 41.), Vidákovics (Soós, 41.), Sparas, Szép. Utánpótlás edző: Gálffy Péter

Gálffy Péter: - Gratulálok a PVSK csapatának a győzelemhez! Szomorú vagyok, hogy a figyelmünk nem tart mindig 80 percig. Szervezettek voltunk, ami nagyon pozitív, jó úton vagyunk!

 

MLSZ REGIONÁLIS U12 ALAP DÉLNYUGATI CSOPORT 12. FORDULÓ:

Szentlőrinc SE – PVSK 0-7 (0-3)

Szentlőrinc SE: Éder – Busi, Poszovácz (Schaub, 21.), Mihály, Péter, Grim (Bedő, 21.), Dombos, Szántó, Magyar (Dénes, 41.). Utánpótlás edző: Tóth Dávid

Tóth Dávid: - A bajnokság legjobb csapatával játszottunk, minden meccsüket megnyerték ebben a szezonban. Ennek ellenére próbáltuk kihozni a labdát a földön, ez így lesz a jövőben is, hisz csak így fognak fejlődni srácok. Sajnos párharcokban nem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel, nem voltunk bátrak és nem küzdöttünk úgy, ahogy már korábban megmutattuk, hogy tudunk küzdeni.