Az év meccse következik: győznünk kell Iváncsán!

Fotó: www.magyarfutball.hu

A szezon legfontosabb, egyben legnehezebbnek ígérkező összecsapása előtt állunk, hiszen vasárnap délután riválisunk, az Iváncsa otthonában lépünk pályára. A helyzetünk egyszerű: a bajnoki címért győznünk kell. Tegyük hozzá rögtön, képesek vagyunk rá!

 

Már hetek óta erről a meccsről beszél mindenki Szentlőrincen és Iváncsán is. Miután a bajnokságból már csak három forduló van vissza, nyilvánvaló, hogy ez a mérkőzés gyakorlatilag el fogja dönteni a leglényegesebb dolgot, mégpedig azt, hogy várhatóan ki lesz a bajnok! Az első helyen jelenleg riválisunk áll 68 ponttal, míg mi másodikak vagyunk 66-tal, tehát az Iváncsa pozíciója egyértelműen kedvezőbb, nem mellesleg ő játszik majd hazai pályán. Ugyanakkor ez most olyan, mint egy kupadöntő, egy finálé, márpedig egy meccsen bármi megtörténhet, az ilyen csatákat a pillanatnyi forma dönti el: az pedig biztos, hogy ha a legjobbunkat nyújtjuk, Iváncsán is meg tudjuk szerezni a három pontot!

Ha pedig ez megvan, akkor előzünk, és… – de ne szaladjunk ennyire előre!

– Egyszerűnek tűnik a történet, nagy valószínűséggel valóban ez a mérkőzés dönt majd a bajnoki címről. Azért megyünk Iváncsára, hogy győzzünk – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor. – A fiúk jól dolgoztak a héten, látszik rajtuk, hogy átérzik ennek a meccsnek a súlyát, senkit sem kell külön motiválni. A rangadókat mindig az apróságok, az egyéni extrák, villanások, a mentális tényezők döntik el. Egyvalami biztos: nem szabad, hogy az ellenfelünk jobban akarja a győzelmet! Apró dolgokkal, finomságokkal természetesen készülünk erre a mérkőzésre, és persze ilyenkor jó felidézni, hogy ebben a szezonban egyszer már sikerült nyernünk az Iváncsa ellen. Nincs eltiltottunk, a régóta sérüléssel bajlódó Havas Attilán kívül nincs sérültünk sem, vagyis készen állunk a feladatra, minden adott ahhoz, hogy megnyerjük ezt a rangadót!

 

A 28. forduló programja: Iváncsa–Szentlőrinc (május 12., vasárnap, 17.00, élő közvetítés a hivatalos YouTube csatornánkon), Ferencváros II.–Dunaföldvár, Paks II.–Fehérvár II., Dunaújváros–Érd, Mohácsi TE–Kaposvár, Szekszárd–Nagykanizsa, Bonyhád-Majos–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő, MTK II.–PTE-PEAC.