Az ideálisnál jóval kevesebb időnk volt felkészülni, de nincs mese, itt a bajnoki rajt!

Fotó: FC Ajka

A felkészülési időszak hosszát, az érdemi munkát illetően egyértelműen hátrányban vagyunk leendő ellenfeleinkkel szemben, ugyanakkor az is tény, hogy minden játékosunk profi módon állt a feladathoz. Az NB II-be visszatért csapatunk holnap kora este (19.00) kezdi a 2024/2025-ös szezont, az Ajka otthonában lépünk pályára.

 

Nagy öröm számunkra, hogy ismét a második vonalban, az NB II-ben szerepelhetünk, köszönhetően annak, hogy mindössze egy szezonra volt szükségünk a visszajutáshoz. Az előző idény azonban sokáig tartott, az osztályozó miatt számunkra csak június 9-én fejeződött be, míg a másodosztályban már május 26-án végeztek a csapatok, emiatt aztán nekünk kevesebb időnk maradt az előttünk álló bajnoki évad rajtjáig.

Csapatunknál sok minden változott: többek között új vezetőedzővel, Waltner Róberttel vágunk majd neki a szezonnak, a játékoskeretben pedig nagy a mozgás. Még mindig nem fejeződött be a jövés-menés, de mostanra gyakorlatilag kialakult az a csapat, amelyre a szakmai stáb számíthat a következő hónapokban.

– A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, mindenki profi módon állt a munkához, csak eleinte akadt egy-két probléma, de akikre rá kellett szólni, a folytatásban ők is beálltak a sorba. Szóval egy rossz szavam nem lehet – fogalmazott Waltner Róbert, akinél kemény munka zajlik, de nem kérdés, csak így lehet hangolni egy NB II-es idényre. – Kicsit elégedetlen vagyok amiatt, hogy nem tudtunk olyan könnyen igazolni: amint megjött az első egy-két játékos, már könnyebb dolgunk volt. Az kétségtelen, hogy az lenne az ideális, ha számunkra most kezdődne csak a felkészülés, mert a napokban állt össze a keretünk. Érdemi munkát taktikailag csak az utóbbi tíz napban tudtunk végezni. Ilyen szempontból tehát biztosan hátrányban vagyunk a többiekkel szemben, hiszen nekik megvolt egy mag, amihez egy-két játékost kellett hozzátenni, nekünk viszont szinte teljesen új csapatot kell építenünk, ami nem könnyű feladat.

Mindenki tisztában van vele, hogy egyetlen bajnoki sem lesz könnyű csapatunk számára a 16-os mezőnyben, így az első fordulóban ránk váró ajkai mérkőzés sem. A leendő házigazdák a legutóbbi idényben a 11. helyen végeztek, egy évvel korábban azonban a dobogón, a 3. pozícióban zártak – vagyis stabil, erős NB II-es együttesnek számít az Ajka.

– Egy összeszokott, jó csapat az Ajka, amelyből természetesen megfelelően felkészültünk. Bár nem vagyunk még készen, bizakodó vagyok a mérkőzést illetően. Azt várom, hogy amit az utóbbi időben gyakoroltunk, abból csapatszinten és egyénileg is minél többet, minél magasabb szinten kapjak vissza, mentálisan pedig minden játékosomtól a maximumot várom el! Nagyon bízom benne, hogy megfelelő akarattal, hozzáállással futballozunk majd, természetesen az lenne a legjobb, ha mindez jó eredménnyel is párosulna – mondta vezetőedzőnk.

Az NB II-ben a 2024/2025-ös szezonban öt újonc szerepel. Rajtunk kívül a Békéscsaba és a Tatabánya jutott még fel a harmadosztályból, az élvonalból pedig a Mezőkövesd és a Kisvárda került ide. Baranyát ezúttal is két csapat képviseli, mellettünk a legutóbbi idényben ötödik helyen végzett HR-Rent Kozármisleny áll még rajthoz.

 

Az 1. forduló programja: Ajka–Szentlőrinc (július 28., vasárnap, 19.00, élő közvetítés az FC Ajka YouTube csatornáján), Budafok–Bp. Honvéd, Csákvár–Kazincbarcika, Mezőkövesd–BVSC-Zugló, Soroksár–Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny–Békéscsaba, Tatabánya–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Vasas–Kisvárda.