Az idei utolsó hazai bajnokinkat is megnyerte NB III-as csapatunk: a Dunaharaszti MTK ellen nem játszottunk kiemelkedően, de így is győztünk 2-0-ra.
A PMFC elleni megyei rangadó után papíron sokkal könnyebb feladat elé néztünk, hiszen az utolsó előtti érkezett hozzánk. Persze mindenki tudja, hogy az ilyen mérkőzések sohasem könnyűek, ugyanis óhatatlanul nehezebb rájuk felpörögni – így történt ez velünk is. Szerencsére nagyon hamar, már a 4. percben vezetést szereztünk, miután Harsányi István a léc alá vágta a labdát, s bár ekkor úgy tűnt, több góllal is nyerhetünk, a folytatásban bizony nagyon meg kellett dolgozni a három pontért. Nem játszottunk jó ritmusban, nem is voltunk kellően agresszívek és kreatívak, így aztán a szünetig maradt az 1-0. Mindenki érezte, hogy nagyon kell a második találat – mielőtt még a vendégek egy kósza akcióból egyenlítenek. Az 57. percben megtört a jég, végre szép támadást vezettünk, s Juhász László gólra váltotta a ziccert. Ezzel el is dőlt minden. A mérkőzés után csapatunk és szurkolóink is nagyon örültek a győzelemnek, ami azt jelentette, hogy továbbra is hat ponttal előzzük meg a harmadik helyezett Iváncsát, s négy pontra vagyunk az éllovas PMFC-től. Ezzel a győzelemmel pedig pontosan egy éve veretlenek vagyunk hazai pályán.
A mérkőzés után Gombos Zsolt elmondta, hogy a legfontosabb a három pont megszerzése volt.
– A legfontosabb, hogy elértük a célunkat, megszereztük a három pontot, ami azért volt lényeges, hogy a mögöttünk lévő csapatokkal szemben megtartsuk a távolságot. A PMFC elleni rangadót és győzelmet követően nem volt teljesen rend a fejekben, főleg nem az első félidőben: nem játszottunk jól, sokat hibáztunk, lassan futballoztunk, nem volt megfelelő a mentalitásunk, ám ennek ellenére szerencsére megszereztük a vezetést. A félidőben megpróbáltuk rendezni a sorokat, s ennek köszönhetően a szünet után más csapat ment ki a pályára. Feljavult a játékunk, több helyzetet dolgoztunk ki, s egy szép akció végén megdupláztuk az előnyünket. A fiúk ezen a meccsen annyit adtak ki magukból, amennyi a győzelemhez kellett. Sok sikert kívánok a folytatásban a Dunaharasztinak!
NB III. Közép csoport 16. forduló:
Szentlőrinc SE - Dunaharaszti MTK 2-0 (1-0)
Szentlőrinc SE: Pacéka - Czuczi, Havas, Keresztes, Popadic - Hleba, Horváth (Németh, 64.) - Vajda, Kondor, Harsányi (Aszalós, 82.) - Juhász (Crnojacki, 68.)
Gólok: 1-0 Harsányi (4.), 2-0 Juhász (57.)
(Cikk szerzője: Mayer András)
(Kép forrása: Robert van der Most)