Egy véletlen kávézói találkozásból és beszélgetésből indult az egész – Antal Sándor tavalyelőtt nyáron került hozzánk, azóta dolgozik egyesületünk felnőtt és utánpótlás korú kapusaival.

A számok, az eredmények azt bizonyítják, hogy nem folyik rossz munka kapusainknál, hiszen NB III-as gárdánk tizenkilenc bajnokin mindössze tíz kapott gólnál tart.

Aki Baranya megyében a futball környékén mozog, annak nem kell bemutatni. Pályafutása során jó néhány helyen megfordult: a PMSC-ben remek iskolát kapott, idősebb Bogyay Zoltán kezei alatt nevelkedett, aztán védett Dunaszekcsőn, Harkányban, Bicsérden, Szentlőrincen, Pakson, Bólyban, Kozármislenyben – sőt, még Hollandiában is.

- A PMSC-ben mutatkozhattam be a másodosztályban, a MATÁV Sopron elleni hazai meccsen védtem. Rocsó (Róth Antal – A szerk.) volt a soproniak vezetőedzője, bajnokesélyesek voltak, de mi nyertünk 1-0-ra. Jól ment nekem, lehúztam minden labdát. Emlékszem a tévés kommentátor, Nyilas Laci bácsi szavaira: „Antal hova jön, hova jön…, jééé, elérte!” Utána a BKV-val játszottunk, ott 2-0-ra kikaptunk, s ezzel ki is kerültem a kezdőből, mehettem Bicsérdre kölcsönbe. Komlóra akartam menni, akár ingyen is, Dárdai Pali bá volt ott akkor az edző, a második vonalban védhettem volna, de Komlóra egész egyszerűen nem engedtek el. Bicsérdre a megye I.-be viszont igen. Talán fizettek egy ebédet a pécsi vezetőknek… Egyébként rögtön hozzáteszem, nagyon jól éreztem ott magam. Utána a Szentlőrinccel kétszer másodikak lettünk az NB III.-ban, aztán jött a Paks, ahova Papes Gáborral együtt mentem, s feljutottunk a második vonalba, de én inkább hazajöttem Baranyába a Bólyhoz, majd négy év Kozármisleny következett. Az első évben megnyertük a harmadosztályt, jöhetett az NB II. Ezt követően ismét Szentlőrinc következett, ahol azonban télen elszakadt az Achillesem, s a néhány hónappal később már Hollandiában dolgoztam – mesélt játékos-pályafutásáról a 42 éves Antal Sándor.

A hétéves holland „kiruccanás” elsősorban nem a futballról szólt, de a labdarúgás sem maradt ki teljesen az életéből ebben az időszakban. Először egy húsüzemben dolgozott, másfél év után műszakvezető lett. Kilenc hónap „megvonás” után az utolsó ligában kezdett védeni – a munka mellett ez heti egy edzést és a hétvégi meccset jelentette, ennyi simán belefért. Hívták ugyan magasabb osztályba, de már nem vállalta.

- Amikor például harminchét évesen a harmadosztályú Sparta Nijkerknél csak edzeni szerettem volna, néhány tréning után le akartak igazolni! Nem mondom, jót tett az egómnak, hogy huszonéves kapusok helyett inkább engem választottak volna, de nem vállalhattam el, hiszen nem edzettem már négy éve rendesen, és a munka mellé sem fért volna be a heti négy–öt edzés.

Az újabb szentlőrinci kaland, amely jelenleg is tart, 2018 májusában kezdődött. Hazaugrott Hollandiából, s épp Pincehelyi Zsolttal beszélgetett egy kávézóban, amikor megérkezett a szentlőrinci klub szakosztályvezetője, Kovácsevics Csaba.

- Viccelődve megkérdeztem tőle, hogy nem kell-e nekik egy kapus. Azt válaszolta, kapus nem kell, de egy kapusedzőre szükségük lenne a nyártól, mert tudták, hogy Kovácsevics Árpi elmegy a PVSK-hoz. Visszamentem dolgozni Hollandiába, de nem hagyott nyugodni a dolog. Beszéltem róla a párommal, aki abszolút nem zárkózott el attól, hogy hazajöjjünk – s miután minden szerencsésen össze is jött, július közepén már itthon is voltunk. Ha akkor nem találkozunk véletlenül abban a kávézóban, én még mindig Hollandiában vagyok…

Szerencsére találkoztak, aminek köszönhetően mi nyertünk egy remek kapusedzőt. Bár Antal Sándor ezen a vonalon még abszolút tapasztalatlannak számított, hamar kiderült, hogy megállja a helyét, s azt a tudást, rutint, amit játékosként összeszedett, át tudja adni a tanítványainak.

- Én tényleg csak arra tudtam hagyatkozni, amit annakidején a kapusedzőimtől kaptam. Sok év tapasztalatát használhattam fel, ráadásul sokáig nem akárkitől tanulhattam, mint idősebb Bogyay Zoli bácsitól. Volt egyfajta pécsi stílus, amit ő nevelt belénk, s ami manapság már sajnos kezd eltűnni. Mostanában mindenki ugyanúgy mozog, én viszont ezt a kettőt megpróbálom ötvözni: mindkét stílusból kiszedem a jót, és azt adom tovább a kapusaimnak. Hajagos Tamáson és Pacéka Norberten is úgy látom, hogy ez működik.

Rossz úton biztosan nem járhat, ezt támasztja alá, hogy csapatunk ebben a szezonban tizenkilenc bajnoki alatt mindössze tíz gólt kapott. Ennek ellenére Antal Sanyi szinte sohasem elégedett, mindig talál valamit, amin lehet javítani, csiszolni.

- Nagy baj lenne, ha mindennel elégedett lennék! Én akkor is szólok, ha valaki az első lépésnél három centivel arrébb lép, ezt is javítom. Csak abból tudunk építkezni, ha a jó dolgokat megtartjuk, a hibákat pedig megkeressük és kijavítjuk. Ha a későbbiekben ennek köszönhetően nem kapunk gólt, már megérte. Emlékszem, Hajagos Tomi a Kozármisleny és a Rákosmente elleni meccsen is kapott gólt egy adott szituációból. Kielemeztem a helyzetet, megmutattam neki, mit kellene másképp csinálnia, s Kecskeméten már nehezebb labdákat is meg tudott fogni.

Az eredmények, a teljesítményük miatt méltán lehet büszke a felnőtt kapusaira – de nem csak ezért szeret velük dolgozni. Eszméletlen a munkabírásuk, jegyzi meg, a „halálon túl” is csinálnak még kettőt abból a gyakorlatból, amit kért tőlük.

- Nagyon hálás és nagyon hálátlan helyzet ez egyben. Van két nagyon jó kapusom, de csak egy védhet. Ráadásul ez nem az a poszt, ahol ki-be rakosgatja az ember a játékosokat. Hálás a helyzetem azért, mert gyakorlatilag nem tudok hibázni, bármelyiket teszik be, jól járunk. Ugyanakkor a másikat is tűzben kell tartani, ami nem könnyű dolog. De ebben is hatalmas szerencsém van: amikor például Pacéka Norbi megtudja, hogy nem ő kezd a hétvégén, talán ha egy percig látszik csak rajta a csüggedtség. Utána máris ugyanúgy dolgozik tovább, sőt, igyekszik beletenni még egy kis pluszt is!

Az utolsó bajnokinkat március 14-én játszottuk le (3-0-ra győztünk a Kelen SC vendégeként), azóta kényszerpihenőre ítélt minket a koronavírus-járvány – egy ideje már edzések sincsenek. A kapusok is otthon készülnek, Antal Sándor a Facebook segítségével adja az instrukciókat a felnőtteknek és az U11-es korosztálytól felfelé az utánpótlásban védőknek is.

- Én nagyon szeretem ezt a munkát, kifejezetten jó a gyerekekkel foglalkozni. Sajnos ez most csak online elképzelhető: folyamatosan vesszük át az alapgyakorlatokat, például az alapállást, az első lépést, aztán csináljuk a fizikai jellegű munkát, mint például fekvőtámaszt, a felülést, vagy az egylábas guggolást. Utóbbit nagyon szeretem, mert ebben nem nagyon lehet csalni: vagy leguggolsz, vagy nem. Minden korosztály megkapja a maga feladatát a Facebook-csoportjában, s természetesen van hibajavítás is. Az internetnek hála így is lehet dolgozni – persze nem az igazi, de jobb mint a semmi!

(Cikk szerzője: Mayer András)
(Kép forrása: Photo Robert Sports)