Holnap jön a Fradi kettő, hazai pályán győznünk kell!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

A tizenharmadik hazai bajnokinkra kerül sor vasárnap, nagyon bízunk benne, hogy meglesz a tizenkettedik győzelmünk: az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Fradi II. ellen, de ha a fiúk kihozzák magukból a maximumot, megszerzik a három pontot.

 

Az előző fordulóban nagyon kellemetlen pofon ért minket, hiszen nem tudtuk idegenben legyőzni a Szekszárdot. Nincs mese, a tanulságokat le kell vonni, ugyanakkor azt a meccset el kell felejteni, hiszen itt a következő feladat, ami szintén nagyon fontos.

Holnap délután olyan csapat érkezik hozzánk, amely azon kevesek közé tartozik, aki pontot szerzett ellenünk: a Ferencváros II. otthonában tavaly októberben 0-0-ra végeztünk. A zöld-fehérek azóta is jól szerepelnek, ott vannak a középmezőny elején, jelenleg a 6. pozíciót foglalják el 40 ponttal. Biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk ellenük, ugyanakkor nem kérdés, csak a győzelem lehet az elfogadható eredmény, és a fiúk képesek is arra, hogy ezt a feladatot megoldják.

– Én talán őket tartom a legjobb második számú csapatnak ebben a mezőnyben – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor. – Szervezett, jó csapat, amely próbálja és tudja is játszani a futballt. Tavasszal ugyan egy picit gyengébben szerepelnek, de biztos vagyok benne, hogy kőkemény feladat vár ránk! Sajnos a múlt hétvégén a támadóharmadban enerváltak voltunk, rossz döntéseket hoztunk, emiatt kevés helyzetet dolgoztunk ki, és egyet sem tudtunk értékesíteni. Ebben mindenképpen előre kell lépnünk most vasárnap: a támadóktól jó döntéseket, jó egyéni teljesítményeket várok, végig nyomás alatt kell tartanunk az ellenfelünk kapuját! Ha ezt megtesszük, akkor jó esélyünk lesz a győzelem megszerzésére.

Szurkolóinkat nagy szeretettel várjuk erre a mérkőzésre is, reméljük, hogy együtt örülhetünk majd egy Fradi elleni győzelemnek!

 

A 25. forduló programja: Szentlőrinc–Ferencváros II. (április 21., vasárnap, 17.00, élő közvetítés a hivatalos YouTube csatornánkon), Fehérvár II.–Dunaújváros, Mohácsi TE 1888–Iváncsa, Kaposvár–MTK II., Érd–Bonyhád-Majos, PTE-PEAC–Szekszárd, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Paks II., Dunaföldvár–Nagykanizsa.