A hétvégén bajnoki forduló helyett MOL Magyar Kupa-meccseket játszanak a csapatok, köztük felnőtt együttesünk is, amely a Csepel-Csep-Gól FC vendége lesz.
A legutóbbi bajnokinkon megszakadt öt győzelemből (négy bajnoki és egy kupameccs) álló sorozatunk, a PTE-PEAC vendégeként 2-2-es döntetlent értünk el. Természetesen nem történt tragédia, senki sem dőlt a kardjába, de a hibákból feltétlenül tanulnunk kell!
– A PEAC ellen volt egy rossz félidőnk, mert nem volt megfelelő a hozzáállásunk. Elveszítettünk két pontot, ami nem jó, de tragédia azért nem történt. A srácokkal átbeszéltük a történteket, a folytatásban azért dolgozunk, hogy több ilyen ne fordulhasson elő – fogalmazott vezetőedzőnk, Pichler Gábor.
Az edzések és a tétmeccsek monotonitását a hétközben egy villányi csapatösszetartással fűszereztük meg, amely jól sikerült, elérte a célját. Mindenki kiválóan érezte magát, egy ilyen esemény pedig mindig közelebb hozza egymáshoz a játékosokat, a szakmai stábot, márpedig edzőink nagyon fontosnak tartják, hogy jó legyen a kohézió, a csapatszellem.
Persze emellett megfelelően készültünk a hétvégi erőfelmérőre is, amelyre ezúttal nem a bajnokságban kerül sor: a MOL Magyar Kupa második fordulójában lépünk pályára. Ellenfelünk a Csepel-Csep-Gól FC lesz, amely a BLSZ I. osztályában szerepel, ahol az előző idényben a harmadik helyen végzett.
– Fiatal, lelkes csapat vendégei leszünk, biztos vagyok benne, hogy a házigazdák meg akarják majd mutatni ellenünk, hogy mit tudnak, mire képesek. Nem titok, hogy több sérülés is nehezíti a dolgunkat, nem ideális a létszám, úgyhogy aki hadra fogható, szerepet fog kapni ezen a mérkőzésen. A célunk természetesen a győzelem, tovább szeretnénk jutni a következő körbe.
MOL Magyar Kupa, 2. forduló: Csepel-Csep-Gól FC–Szentlőrinc (augusztus 26., szombat, 16.30).