Bár még csak tizenkilenc éves, az őszi szezon első tíz mérkőzésén kihagyhatatlan volt NB III-as felnőtt csapatunkból – aztán a legrosszabbkor jött egy sérülés. Aszalós András úgy érzi, a legjobb helyen van ahhoz, hogy elérje álmát, s magasabb osztályba lépjen.

Az előző szezonban alig–alig kapott lehetőséget, a 2019/2020-as idényben viszont sok időt tölthetett a pályán. Az első tíz fordulóban mindig számítottak rá, hétszer kezdő volt, háromszor csereként szállt be – vagyis abszolút bízott a szakmai stábunk a mindössze tizenkilenc éves Aszalós Andrásban.

- Tulajdonképpen ez a szezon az áttörést jelentette számomra – fogalmazott védekező középpályásunk, aki a PMFC-nél nevelkedett, egy évet a Vasas Kubala Akadémián töltött, majd visszajött a pécsiekhez, ahonnan hozzánk vezetett az útja. – Három éve jöttem Szentlőrincre, eredetileg az utánpótláshoz: javarészt az NB III.-as csapatnál edzettem és az U19-ben vagy a megye I.-ben játszottam. Turi Zsolt alatt hébe–hóba bekerültem a harmadosztályú együttesbe, most viszont a második fordulótól heteken keresztül kezdő voltam, ami természetesen nagyon jólesett. A legrosszabbkor jött egy sérülés, a jobb térdemben megnyúlt a belső szalag, emiatt három–négy hetet kihagytam, aztán utána ismét játszottam.

Mindezek tudatában szép tavasz elé nézett volna, már csak azért is, mert klubunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megadja a lehetőséget a fiataloknak – nem csoda, hogy az átlagéletkor 21,7 év. A Dunaújváros elleni hazai bajnokin csereként szállt be, a Kelen SC-vel szemben pedig kezdő volt.

- Már tavaly nyáron úgy álltam hozzá a szezonhoz, hogy többet akarok szerepelni, mint addig. A szakmai igazgatónk, Fekete Tivadar is jelezte nekem, hogy ebben több lehet… Igaza volt, ezt mutatják az őszi játékperceim. A téli szünetben igyekeztem minél jobb formába lendülni, s bár az első tavaszi fordulóban beteg voltam, nem voltam száz százalékos állapotban, csereként azért beállhattam, majd a második körben a kezdőbe kerültem. Aztán sajnos jött a leállás a koronavírus-járvány miatt.

Sokan nagyon nehezen viselik ezt az időszakot, de András nem unatkozik. Dolgozik édesapja családi vállalkozásában, megesik, hogy éjszaka kerül rá a sor – amikor például kérdeztük, hogy mikor hívhatjuk, kérte, hogy délután négy után, mert addig alszik. És nem az éjszakai buli miatt.

- Valóban nem unatkozom, sokat melózok. Emellett sok időt töltök a családdal, kirándulunk, kikapcsolódunk. Persze az edzések is ott szerepelnek a programban: futok, igyekszem az erőnlétemet a megfelelő szinten tartani, ami így azért nem egyszerű feladat. Ugyanakkor elárulom, nagyon hiányzik már a játék és a társak is! Remek a hangulat Szentlőrincen, köszönhetően talán annak is, hogy tényleg sok a fiatal, akiknek azért rendszerint hasonló az érdeklődési körük. Maximálisan jól érzem itt magam!

Persze nem csak a hangulat miatt, hanem azért is, mert fiatalon megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Úgy érzi, sokat segített neki az, hogy játszhatott a második csapatban, amíg nem volt még teljesen kész az NB III.-ra. Tökéletes ugródeszkát jelentett a megye I., jó kombináció volt, hogy a nagyokkal edzett, majd a második gárdában lépett pályára.

S hogy mit hoz a jövő? Mint minden fiatalnak, neki is vannak álmai.

- Azóta focizok, amióta csak az eszemet tudom. Természetesen az embernek vannak ilyen–olyan álmai, amelyeket belül talán sohasem ad fel, miközben pontosan tudja, hogy nem lesz belőle mondjuk a Premier League-ben topjátékos… De: álmodni lehet! Én anno azt tűztem ki célul, hogy a húszas éveim elején NB II.-es csapathoz szeretnék kerülni. Ezt szeretném is elérni!

Kívánjuk, hogy sikerüljön!

(Cikk szerzője: Mayer András)