Megérdemlitek a vastapsot, fiúk: hősies küzdelemben győztük le a Gyirmótot!

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

A szentlőrinci csoda folytatódik: bár csapatunk már a 8. percben emberhátrányba került, az embertelen kánikulában játszva is kétgólos győzelmet arattunk a mezőny egyik legjobbja, a Gyirmót ellen. Négypontos előnnyel vezetjük a tabellát. Mi ez, ha nem szenzáció?!

 

Biztosak voltunk benne, hogy nem lesz ez egy könnyű mérkőzés, elvégre a mezőny egyik legerősebb együttesét fogadtuk. Pokoli hőségben kezdődött a bajnoki, emellett rögtön az elején a nyakunkba zúdult némi feketeleves: miután Kesztyűs Máté buktatta a gólhelyzetben kilépő Madarászt, Farkas Tibor játékvezető kiállította a középpályásunkat. Több mint nyolcvan percnyi játék várt ránk tehát emberhátrányban közel negyven fokban – ez nem sok jót ígért.

Aztán mégis minden csudajó lett! Bár a vendégek voltak emberelőnyben, az első félidőben gyakorlatilag nem jutottak el helyzetig, sőt, a pontos passzok kiosztása is nehezükre esett. Mi viszont nagyon szervezetten, odaadóan, harciasan futballoztunk, ami nem csak a védekezésben merült ki: a 18. percben Hajdú Roland a felső lécre vágta a labdát 20 méterről, csak centiken múlt, hogy nem szereztünk vezetést, hat minutummal később pedig Szekszárdi Tamás célozta meg a bal alsót, ám egy gyirmóti védő a gólvonal előtt mentett. Sőt, a 41. percben ismét volt egy lehetőségünk, Hajdú Roland gyönyörű egyéni akciója végén lőtt, a labda nem sokkal ment a jobb kapufa mellé.

Nagyon betyáros első félidőt csinált a csapat, a kérdés csak az volt, bírjuk-e erővel a második negyvenöt percet is.

Bírtuk! Olyannyira, hogy az 52. percben ziccerbe került Szekszárdi Tamás, ám jobbról, éles szögből nem találta el a kaput. Mindez nem szegte a kedvünket, mentünk előre becsülettel, bátran futballoztunk, amivel nem igazán tudtak mit kezdeni a vendégek. Az 58. percben Rab Boldizsár lőtt laposan a bal kapufa mellé, hogy aztán jöjjön az első igazi gyirmóti lehetőség: Szegi fejelt a felső lécre. Ezt mi megúsztuk, a válaszunkat viszont nem úszták meg a vendégek, a 73. percben ugyanis Stifter hajszálpontos beadása után Szekszárdi Tamás 5 méterről fejelte a labdát a kapuba (1-0).

Már csak bő húsz perc volt vissza, ekkor mindenki elkezdett reménykedni abban, hogy ezt a meccset is megnyerjük! A csapat pedig nem csak reménykedett, de mindent meg is tett érte a pályán: a 85. percben növelhettük volna előnyünket, Bőle Lukács került helyzetbe, de közeli lövését védeni tudta Hársfalvi. Már-már úgy tűnt, hogy 1-0-val zárul a találkozó, amikor a 96. percben 25 méterről szabadrúgáshoz jutottunk. Hleba Tamás és Bőle Lukács állt a labda mögé, végül előbbi lőtte el – akkora gólt ragasztott a jobb felsőbe, hogy öröm volt nézni (2-0)!

A játékvezető ekkor le is fújta a mérkőzést, szurkolóink pedig nagyon értékelték a látottakat: zúgott a „Szép volt, fiúk!”, felállva tapsolt, ünnepelt mindenki, csodálatos hangulat volt a lelátón és a pálya körüli korlátnál. Tényleg fantasztikus, amit a csapatunk produkál az NB II-ben, hiszen újoncként megnyerte a negyedik meccsét, hat forduló után is veretlen, az eddig megszerzett 14 pontjával pedig magabiztosan vezeti a tabellát – négy ponttal előzi már meg a második helyezett Kazincbarcikát.

 

MERKANTIL BANK LIGA NB II. 6. FORDULÓ:

Szentlőrinc – Gyirmót FC Győr 2-0 (0-0)

Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep, 600 néző. Vezette: Farkas Tibor

Szentlőrinc: Gyurján – Szekszárdi T., Szekszárdi M., Dinnyés, Papp (Stifter, 62.) – Medgyesi (Hleba, 92.), Rab, Kesztyűs – Hajdú (Kiss-Szemán, 92.), Tóth-Gábor, Nagy R. (Bőle, 60.). Vezetőedző: Waltner Róbert

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Szegi (Lányi, 67.), Hudák D., Csörgő (Miknyóczki, 56.), Helembai – Hajdú Á., Hudák M., Ugrai – Horváth R. (Adamcsek, 60.), Pisur, Madarász (Kovács D., 67.). Vezetőedző: Tamási Zsolt

Gólszerzők: Szekszárdi T. (73.), Hleba (96.)

Kiállítva: Kesztyűs (8.)

 

A 6. forduló eredményei: Budafok-Kozármisleny 1-1, Tatabánya-Kazincbarcika 0-7, Békéscsaba-BVSC 2-2, Honvéd-Mezőkövesd 2-1, Kisvárda-Soroksár 2-1, Vasas-Ajka 3-2, Szeged-Csákvár 2-2.