Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de ez sem volt elég a pontszerzéshez

Fotó: Fábián Laci/Szentlőrinc SE

Embert próbáló, rengeteg energiát felemésztő mérkőzést játszottunk a Kisvárda ellen, s bár hosszú ideig álltuk a sarat, a meccs végén ellenfelünk fölénk kerekedett, és végül 2-1-es győzelmet aratott.

 

Nagyon jó volt látni, hogy sok szurkoló jött ki a mérkőzésre, megtelt a lelátó a Kisvárda elleni rangadóra. Azzal mindenki tisztában volt, hogy ellenfelünk bivalyerős kerettel rendelkezik, sok kiváló futballistája van, ugyanakkor többször felvettük már a versenyt hasonló kaliberű együttesekkel, vagyis nem volt mitől tartanunk.

Az első félidő nem a helyzetekről szólt, hanem elsősorban a nagy csatáról a középpályán. Mindkét csapat igyekezett jól zárni a területeket, emiatt ritkán akadt dolguk a kapusoknak. Az első lehetőség a 23. percben adódott csapatunk előtt, ekkor Dinnyéshez pattant a labda, aki 7 méterről a kapu fölé lőtte. Nem sokkal később büntetőt kapott a Kisvárda – nem lehetett vitatkozni, jogos volt. A vendégek hosszú indításánál ugyanis Gyurján előbb kimozdult, majd visszalépett, Dinnyés pedig lerántotta a gólhelyzetbe került várdai ellenfelét. A tizenegyest Cipetics végezte el, aki a bal kapufát trafálta telibe – megúsztuk!

Kétségtelen, többet volt a vendégeknél a labda az első félidőben, de ezért nem osztanak pontokat. Az utolsó mozzanat pedig a miénk volt, Hajdú ugyanis ziccerbe került, csak a kapussal állt szemben, de rosszul találta el a labdát, így Kovács könnyedén védett.

A második félidő elején Medgyesi próbálkozott távolról, jó volt az ötlet, ám 19 méterről leadott nagy lövése után a labda nem sokkal a kapu felett szállt el. A következő húsz-huszonöt percben egyik fél sem talált fogást a másikon, s miután jól muzsikáltak a védelmek, úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel ér véget a találkozó. Az utolsó tizenöt perc azonban még sok izgalmat tartogatott! A 76. percben elég volt egyetlen figyelmetlenség, és máris vezetést szereztek a vendégek: egy bal oldali szabadrúgás után a nem sokkal korábban csereként beálló Molnár Gábor teljesen egyedül maradt, és 7 méterről a kapuba fejelt (0-1). Csapatunk a folytatásban mindent megtett az egyenlítésért, ám a 88. percben Jovicsics elszáguldott a jobb oldalon, laposan középre akarta lőni a labdát, ami megpattant a blokkolni igyekvő Dinnyésen, és Gyurján felett a kapuba perdült (0-2). Jó volt látni, hogy a fiúk ebben a helyzetben sem adták fel, mentek előre, és ennek meg is lett az eredménye: az utolsó pillanatban Tarcson Attila révén sikerült szépítenünk (1-2), de többre már nem volt időnk.

 

MERKANTIL BANK LIGA NB II. 11. FORDULÓ:

Szentlőrinc–Kisvárda Master Good 1-2 (0-0)

Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep, 700 néző. Vezette: Molnár Attila (Huszár Balázs, Király Zsolt)

Szentlőrinc: Gyurján – Szekszárdi M., Keresztes (Szekszárdi T., 69.), Dinnyés, Stifter (Papp, 81.) – Medgyesi, Vingler – Hajdú, Kiss-Szemán (Tarcson, 69.), Nagy R. (Bíró D., 69.) – Tóth-Gábor (Ambach, 81.). Vezetőedző: Waltner Róbert

Kisvárda Master Good: Kovács M. – Jovicsics, Chlumecky, Széles, Körmendi (Lippai, 79.) – Cipetics, Osztrovka (Babják, 92.), Szőr, Bíró B. (Matanovics, 92.) – Mesanovics, Spasics (Molnár, 69.). Vezetőedző: Révész Attila

Gólszerzők: Tarcson (94. perc), ill. Molnár (75. perc), Dinnyés (öngól – 88. perc)

 

A 11. forduló eredményei: Mezőkövesd-Kozármisleny 0-1, Békéscsaba-Honvéd 1-1, Kazincbarcika-Szeged 2-1, BVSC-Budafok 0-0, Csákvár-Tatabánya 2-2, Soroksár-Ajka 2-1. A Gyirmót-Vasas mérkőzésre hétfőn kerül sor.