A bajnokságból még csak három forduló ment le, de már van egy olyan játékosunk, aki négy gólnál jár, és ezzel vezeti az NB II-es góllövőlistát: a nyáron szerződtetett csatárunk, Tóth-Gábor Kristóf nagyon elkapta a fonalat.
Fantasztikusan kezdődött a szezon csapatunk számára, hiszen mindhárom bajnokinkat megnyertük – köszönhetően többek között Tóth-Gábor Kristófnak, aki jó csatárhoz híven szállítja a gólokat. Az első fordulóban az ő értékesített büntetőjével győztünk Ajkán, aztán lőtt kettőt a Soroksárnak hazai pályán (az elsőt tizenegyesből, a másodikat akcióból), majd Mezőkövesden is bevágott egy büntetőt. Lerí róla, hogy rendben van az önbizalma, jól érzi magát nálunk, ami visszaköszön a teljesítményében.
– Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy miért is megy most nekem ennyire – kezdte kérdésünkre válaszolva a mindössze 22 éves csatárunk. – Több dolog játszik ebben szerepet. Egyrészt nem sikerült jól az előző szezonom, így dolgozik bennem a bizonyítási vágy. Nagyon fontos az is, hogy pozitív közegbe érkeztem, kiváló ez a közösség, pillanatok alatt be tudtam illeszkedni. Az edző, Waltner Róbert személye is rengeteget számít, vele már dolgoztam korábban, tudtam, mire számíthatok.
Támadónk hozzátette, természetesen bízott benne, hogy jól kezdi majd a szezont, de azért azt ő sem hitte volna, hogy a harmadik forduló után már négy gólnál jár, és a góllövőlista élén fog állni. „Jól érzem magam, minden rendben, fizikálisan és mentálisan is jó passzban vagyok” – summázta a jelenlegi helyzetét.
Amellett, hogy neki kiválóan megy, csapatunk sem panaszkodhat, hiszen három meccsen nem lehet több pontot szerezni, mint kilencet. Vagyis eddig a maximumot hoztuk, aminek meg is van az eredménye: a Gyirmótot és a Vasast megelőzve a tabella élén állunk! Bizony, nem az NB III-ban, hanem az NB II-ben!
– Természetesen emiatt nagyon jó a hangulat, örülünk a kiváló rajtnak, de csak három meccs ment le, úgyhogy ez semmit sem jelent. Úgy készülünk a soron következő bajnokira, mintha mi sem történt volna. A földön kell maradni, de ez a társaság nem is olyan, amelyik elszállna három győzelemtől! Továbbra is gyűjtögetnünk kell a pontokat, mert messze még a vége.
S ha vége van, hol lesz majd a Szentlőrinc, bizony ezt a kérdést sem könnyű megválaszolni – igaz, senki sem jós a csapatunkban. Álmoknak, céloknak azonban kell lenniük!
– Bár most a tabella első helyén állunk, nekünk továbbra is az a célunk, hogy maradjunk bent a másodosztályban. Minél előbb el kell érnünk, hogy már ne eshessünk ki, és ha ez megvan, akkor elkezdhetünk majd másról is beszélni – fogalmazott Tóth-Gábor Kristóf.
Ígérjük, ha eljön az idő, és bebiztosítottuk a bentmaradást, meg fogjuk kérdezni, hogy mi másról beszélhetünk!