Az idei évben is megemlékeztünk mindenki Dokijáról, Dr. Valkai Istvánról egy teremtorna keretein belül, immár tizenegyedik alkalommal. Idén legendánk és egyben utánpótlás edzőnk, Gálffy Péter U19-es alakulata hódította el a trófeát!
A mostani emléktorna bajnoki rendszer alapján került lebonyolításra, így az összes csapat találkozhatott egymással. Egyből egy izgalmas eredménnyel indult a délután, hiszen az első mérkőzésen a Szentlőrinc SE U19-es korosztálya meglepte a Legendákat és 4-2-es győzelmet arattak.
A tornán mindvégig izgalmas, gólgazdag találkozókat láthattak a kilátogatók és végül a veretlenül az U19-es csapatunk vihette haza a kupát. Második helyen legendáink alakulata végzett, amíg a dobogó harmadik fokára a Csütörtök Este került fel.
Az idei emléktorna is sok remek mérkőzést hozott – nyilatkozta klubunk korábbi labdarúgója és a torna egyik szervezője, Leipold Péter. - Köszönöm a csapatoknak, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt és példátlan sportszerű játékkal álltak elő! Méltóképpen emlékeztünk a Dokira. Továbbá szeretnék gratulálni az ifjúsági csapatnak az eredményeikhez! Találkozunk egy év múlva!
A XI. DR. VALKAI ISTVÁN EMLÉKTORNA VÉGEREDMÉNYE:
Eredmények: U19-Legendák 4-2, Edzők-Szombat Team 4-1, Csütörtök Este-U19 0-5, Legendák-Edzők 3-1, Szombat Team-Csütörtök Este 1-3, U19-Edzők 1-1, Legendák-Szombat Team 2-1, Csütörtök Este-Edzők 2-0, U19-Szombat Team 3-2, Csütörtök Este-Legendák 2-3.
Helyezések:
1. U19 (10 p)
2. Legendák (9 p)
3.Csütörtök Este (6 p)
4. Edzők (4 p)
5. Szombat Team (0 p)
A torna legjobb játékosa: Pichler Gábor (Edzők)
A torna legjobb kapusa: Löcher Dénes (Legendák)
A torna gólkirálya: Tóth Márk (U19)
Legendák névsora: Horváth György, Antal Sándor, Löcher Dénes, Pincehelyi Zsolt, Lóth József, Berkics György, Orlovics Gyula, Papes Gábor, Schuszter Roland, Szabó Csaba, Miczek Zsolt, Morvai Ferenc, Csizmadia Ferenc, Müllerlei Szabolcs, Somogyi László, Zsebe Attila, Karsai Dániel, Tóth Ákos, Kutas Gábor, Lakatos László, Csépán Norbert, Dr. Vass Péter, Lőrincz Sándor, Gálffy Péter, Tamás László.