Évet értékeltek alsó szekciónk utánpótlás edzői

Rengeteg pozitív élménnyel zárták alsó szekciónk palántái és utánpótlás edző az idei szezont. Külön öröm, hogy a leányok körében is egyre népszerűbb sport a labdarúgás, ami idén már külön korosztályt eredményezett!

 

A Gálffy Péter vezette U13 számára nehezen indult az évad, de az ősz végére és a tavaszra a kitartás, a munka meghozta a gyümölcsét.

- Szeretném megköszönni minden gyereknek, szülőnek, sportköri dolgozónak és természetesen az U12-es csapat edzőjének az egész éves kitartó munkát! Nehezen indult a kezdés, a sok kudarc nem volt csapatépítő, de a fiúk nem adták fel - fogalmazatott Gálffy Péter. - Az ősszel csak két győzelemig jutottunk, viszont a jó téli felkészülés után már jobb eredmények is születtek tavasszal. Volt siker és volt csalódottság is, minden, ami a focihoz tartozik. Jó volt minden sráccal dolgozni, úgy gondolom, hogy a fejlődést is lehetett látni rajtuk! Kívánok mindenkinek jó pihenést a nyárra! Hajrá Lőrinc!

 

U12-es korosztályunk Tóth Dávid irányításával vágott neki az évnek, és a fejlődés mellett a labdarúgásban meglelhető öröm is fontos szempont volt, ami még eredményességgel is párosult.

- Eseménydús és mindenképpen pozitív tavaszon vagyunk túl a srácokkal! Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy az edzéslátogatottsággal elégedett voltam, ezt ezúton is köszönöm a labdarúgóimnak - nyilatkozta Tóth Dávid. - Játékban úgy érzem, hogy sikerült előrelépnünk, még a legjobb csapatok ellen is voltak olyan időszakok, amikor dominálni tudtunk. Az eredmények különösebben nem érdekelnek, de több bátorsággal és több megnyert párharccal még szebben nézne ki ez a szezon. Sikerült megtalálnom a játékosokkal a közös hangot, de arra mindig figyelek, hogy a hangsúly azon legyen, hogy a gyerekek fejlődjenek, emellett pedig élvezzék is azt, amit csinálnak. Jelen állás szerint folytatni fogjuk a közös munkát a következő szezonban is!

 

Kurucsai Kornél az U11-es együttes labdarúgók javával már évek óta együtt dolgozik, aminek meg is van az eredménye, hiszen a fejlődés mellett a kialakult remek közeg és lelkesedés fenntartása is fontos.

- Remek szezonon vagyunk túl a főként 2014-és születésű gyerkőcök alkotta U11-es csapattal - mondta Kurucsai Kornél. - A velük töltött három évem alatt ez volt a legeseménydúsabb: a korábban U9-ben már megismert, kéthetente megrendezésre kerülő Bozsik tornákon túl szinte minden hétvégén résztvettünk régiós tornákon is, emellett idén is sikerült eljutnunk több olyan rendezvénye, ahol az ország többi részéről, illetve a határon túli csapatokkal is összemérhettük tudásunkat. A nyári szünet után nagyon gyorsan megszokták a gyerekek a nagyobb pályát, nem jöttek zavarba az idősebb játékosok ellen sem, az U10 labdarúgóink közül is többen játszottak U12-es bajnokságban, ahol szintén ügyesen helytálltak! Nagy öröm, hogy több gyerkőc is van, akik az egész szezonban alig hagytak ki edzést, így szép létszámmal tudtunk gyakorolni szinte minden foglalkozáson. Nem csoda tehát, hogy a tornákon nagyon sok dolgot láttam vissza, az év során egyre bátrabban alkalmaztuk a tanultakat, így minden meccsen kezdeményezően próbáltunk fellépni, a magas labdákat mellőzve. Nagy dicséret illet mindenkit, nagyon jó kis korosztállyal volt szerencsém együtt dolgozni idén is, remélem a következő szezonnak is ilyen nagy lelkesedéssel vágnak neki a gyerekek és jövőre együtt folytatjuk! Köszönöm szépen a gyerekeknek és a szülőknek is az egész éves hozzáállását, úgy gondolom mindenki szép emlékekkel gazdagodott, nagyon jó közösség alakult ki nálunk az évek során!

 

Büszkeséggel tölti el klubunkat és utánpótlás szekciónkat, hogy idén már saját U10-es leány csapatot is indíttatni tudtunk. Ez egy nagyon jó visszajelzés arra, hogy a régiónkban is egyre népszerűbb sportág a labdarúgás.

- Az utóbbi években egyesületünknél is egyre jobban érzékelhető volt, hogy a labdarúgás nem csak a fiúké, egyre több kislány kezdett el focizni az alsóbb korosztályokban - jelentette ki Kurucsai Kornél. - Ennek eredménye, hogy az idei szezonban egy U10-es lány csapatot is el tudtunk indítani az MLSZ által szervezett leány régiós tornákon, emellett több olyan leányzóknak szervezett kupán is részt vettünk, ahol nem “csak” helyi csapatok ellen játszhattunk. Ezeken az érmek mellett rengeteg hasznos tapasztalatot is szereztünk. A tornák mellett az edzések is nagyon jó hangulatban teltek, ezeken már a szezon kezdetén is szép létszámmal vettek rész a lányok, akikhez többen csatlakoztak, így tavasszal többször előfordult az is, hogy 15-18 kislány jött el a foglalkozásokra! Szerencsére olyan lányok járnak hozzánk, akik nem csak szeretnek focizni, de ügyesek is, és ami a legfontosabb, fejlődni is szeretnének, így nagyon hálás feladat velük foglalkozni. Nagyon jó úton indultunk el, bízom benne, hogy ők is nagyon várják az őszt, hogy az U10-es korosztály mellett másik két korosztályban is megmutassuk, milyen ügyesek is vagyunk! A gyerkőcök egész éves hozzáállása mellett a szülők támogatását is köszönöm szépen! Szép nyarat kívánok mindenkinek, augusztusban folytatjuk!

 

Varga Armand első alkalommal ölthette magára a vezetőedzői szerepet, amiért nagyon hálás, hiszen remek közösséget sikerült kiépíteni a gyerkőcök és a szülök által!

- Nagy örömmel tölt el, hogy egy ilyen szuper, összetartó közösséget sikerült kialakítani az első, saját csapatomnál! A gyerekek edzéslátogatottsága kiemelkedő volt, rendszeresen 20-25 gyerekkel dolgozhattunk együtt - nyilatkozta Varga Armand. - Számos téli teremtornán vettünk részt, ahol kisebb-nagyobb sikereket értünk el. Az őszi és tavaszi Bozsik fesztiválokon folyamatosan három csapattal voltunk jelen, továbbá szemmel látható volt a technikai és gondolkodásbeli fejlődés is. Köszönöm a gyerekek egész éves munkáját és a szülők segítő hozzáállását! Jó nyarat mindenkinek, először a foci táborban, aztán pedig augusztusban találkozunk!

 

Rengeteg gyerek, öröm, lelkesedés és szórakozás: ezek jellemzik Világos Dávid U7-es korcsoportját évek óta, ami idén se volt másképpen, ráadásul az ígéretes lurkókból sincs hiány!

- Azokat a célokat, amiket kitűztünk az idény kezdetén, maradéktalanul teljesítettük is! Nem maradt bennem hiányérzet - fogalmazott Világos Dávid. - Szép és lelkes létszámmal dolgozhattam, a gyerekek sokat fejlődtek egyéni képességeikben, fizikális és mentális értelemben is. Rendkívül alacsony volt a lemorzsolódás, inkább csak gyarapodtunk. Szomorúság és boldogság, nem kevésbé a büszkeség érzései kavarodnak bennem, hiszen sok olyan fiatal sporttárssal ér véget a közös munkánk, akikkel már több idény óta együtt hajtunk. Remélem öreg korukig elkíséri őket a sport szeretete. Természetesen ígéretes ifjú palánták is bekopogtattak az egyesület ajtaján, így jövőre is sok labda járja majd a táncát a gyepen. Végezetül, hadd köszönjem meg a szülők egész éves szurkolását, bíztatását és bizalmát, ők is a részesei a sikereinknek!