A 2012/2013-as bajnoki szezon felidézése előtt nem mehetünk el szó nélkül az évad Magyar Kupa mérkőzései mellett sem. Az első fordulóban a Csács-Nemesapáti SE látta vendégül Kulcsár Árpád együttesét és magabiztos 4-0-ás győzelemmel jutottak tovább a második fordulóban. Ismét újabb idegenbeli szereplés következett, hiszen a Jánosháza fogadott bennünket, ahol ismételten egy gólgazdag sikerrel (5-1) várhattuk a harmadik kör párosításait. Meg is lett az eredménye a két győzelemnek, hiszen a magyar labdarúgás akkori egyik legjobb együttese, a DVSC-TEVA érkezhetett kis városunkba. A találkozóra sok néző látogatott ki, így a remek hangulat adott volt. A mérkőzés 20. percében Zámbó József révén aztán sikerült is megszereznünk a vezetést, de a szünet után nem sokkal a vendégek ki tudtak egyenlíteni. Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításba fog torkollani a párharc, de az előző szezon NB I-es bajnoka végül két hajrábeli találattal kicsikarta a továbbjutást. Szép búcsú volt egy jó ellenféllel szemben.

Aztán következett egy furcsa búcsú, egy amúgy nem rossz szezon után...

Ha a pokolra nem is jutott az együttes, mégis búcsúzásra kényszerült a sorozat végén. Ennek oka nem az volt, hogy mindenki a Szentlőrincet pofozta az NB III Dráva-csoportjában. A 26. játéknap után a 4. helyen álltak a legények, de jött egy kétfordulós osztályozó, amiből vesztesen került ki a gárda. Ezért aztán a megyei I. osztály lett az események vége. Érdemtelen volt a bukás, mégsem hullott sok könny a fűre. Talán többen sejtették, lehet még pompás a folytatás is, amiben nem tévedtek az optimisták.

Végig Kulcsár Árpád volt a szakmai főnök. Ebben sok érdekes nincsen is. Abban már annál inkább, miszerint a vezetőedző az első 20 meccset az oldalvonal mellől nézte végig. Amikor kissé élesedett a helyzet, akkor viszont mezt húzott, beszállt a játékba. Nem is vallott szégyent, sorozatban öt győzelemnek lehetett része a hajrában, majd zárásként érkezett egy döntetlen. Ismerve a tréner korábbi pályafutását, szinte rutinból oldotta meg a feladatot. Persze, lehet, megromlott a látása, ezért közelebbről akarta nézni a focit. De ne legyünk gonoszak, „Kuli” jól tette a dolgát. Ha nem így lett volna, akkor sem mert volna senki szólni neki a pályán.

De félre a tréfával, az idény történetéhez szorosan hozzátartozik az a dupla csata, ahol ki-ki alapon dőlt el, melyik klub juthatott volna a harmadik vonalban. Az erőpróbákból a Pécsvárad keveredett ki jobban, mert pályaválasztóként a vetélytárs 4-1-re győzött. A visszavágóm nekik jó volt a szoros 1-0-s balsiker, azzal jól járhattak volna. Végül buktak velünk együtt a negyedik vonalba csúszva le, vélhetően anyagi okokból. Mert azt ne higgyük, hogy a Szentlőrinc varázsa vonzotta őket az osztályba. De az nem is a mieink története!

A kettős ráadást is beleszámítva a dolgokba, Leipold Péter volt a legtöbbet a labda közelében, hiszen 28 esetben kapott bizalmat az irányítótól. Két esetben ugyan lement még a végső sípszó előtt, ám sokat nem mulasztott. A 27 vonásával Kalmár Zsolt sem lazsált az év során, miképpen Benke Viktor is rengeteg szerepet kapott, 26 mérkőzésen bizonyíthatott. Igaz, nem mindig jutott neki 90 perc, bár ezt hiba lenne felróni neki.

Három hálóőr állhatott a gólvonalon, ők 34 ízben voltak tehetetlenek. Heim Attila (10 gól), Vuk Márton (5), valamint Németh Martin (21) szedhette ki a labdákat a saját hálóból, a hetek során.

A góltermelésben Laki Zoltán (11) járt az élen. Mögötte Leipold Péter (9) nyomult, megelőzve Lauer Norbertet (5). Összesen 53 találatot lehetett feljegyezni, tehát nem nevezhető gyatrának a termés. Igaz, az ilyet örökké lehet kevesellni!
 
Akik pályára léptek: Benke Viktor, Berkics György, Czibere Patrik, Csorbics Benjámin, Dara Gábor, Hadobás Gergő, Heim Attila, Hideg Mihály, Jukics Patrik, Kalmár Zsolt, Kolat Krisztián, Kulcsár Árpád, Laki Zoltán, Lauer Norbert, Leipold Péter, Lóth József, Markó Krisztián, Miszori László, Nagy Dávid, Németh Martin, Pincehelyi Zsolt, Tóth Ákos, Tóth Máté, Szabó Krisztián, Székelyhidi Pál, Timoty Milán, Vuk Márton, Zámbó József, Zsebe Attila.