Négy edző munkájának eredménye lett a nyolcadik helyezés...
Minden jó, ha vége van – adta a címet Rejtő Jenő egyik kisregényének, némileg átalakítva a megszokott mondást. Bár itt, a labdarúgó NB III Közép csoportjában a vége sikerült kimondottan jóra. Mert azért akadtak az évad során botladozások, sajnos szép számmal. De a végső sípszó pillanatában sikerült elérni a nyolcadik helyezést, így hát a magyar „ponyvairodalom” legnagyobb alakja is helyet kaphatott a Szentlőrinc történetében. Pont ott, ahol a világon semmi dolga sem akadt a szerzőnek.
A 2016–2017-es évadot Reith Róberttel a kispadon kezdte a csapat. A kép tarka volt, két győzelem mellett három vereség szerepelt a gárda neve mellett, mire következett egy gyors váltás. Egy siker erejéig (Szentlőrinc–Békéscsaba 3–2) Fekete Tivadar lehetett a beugró. Ugyanez már nem számított érvényesnek Braniszlav Bulatovics esetében, mert ő csak négy vesztes találkozón irányíthatott. Aztán feltűnt Turi Zsolt a pálya szélén, s vele elindult minden a helyes irányba. Igaz, balsikerrel mutatkozott be a 12. fordulóban, de aztán bizonyította, hogy jó szakember. Még ősszel összeszedett 12 pontot, ami a folytatásra már jót ígért. Tavasszal ugyanis csupán négy esetben maradt pont nélkül az alakulat, a többi győzelmet, meg pontosztozkodást hozott. Meg megnyugvást, hogy azért a kiesés rémével csak a feleslegesen károgók kórusa riogatott.
Elég nagy volt a forgalom a pályán, meg a kispad környékén is. Hiszen 32 játékos kapott lehetőséget a bizonyításra, természetesen nem egyforma mértékben. De Ambrusics Róbert csak egyetlen esetben adta át a helyét, végig 90 perceket volt a gyepen. Szintén 33 ízben segíthette a csapat ügyét Horváth Péter, meg Tóth Adrián, de őket több alkalommal lecserélték, máskor meg beküldték a szakemberek.
A gólvonal előtt végig Ambrusics állt, kivéve a zárónapot, akkor ugyanis Pacéka Norbert védhetett. Előbbi 56 gólt kapott, utóbbi viszont egyet sem. Hiába, beállni is tudni kell, annak is létezik „művészete” (Komlón 0–4 lett a játék vége). Ne feledjük, Ambrusics hat ízben hozta le „nullásra” a meccset, a védelemmel együttműködve. Mert egyedül neki sem ment volna a dolog, ez csapatsport, bár ez a megállapítás felesleges bölcsességnek tűnik!
Az ötvenhárom elért találaton tizenhárman osztoztak meg. A házi góllövőlista elején ketten „tolongtak”, Tóth Adrián 13-ig, míg Füredi Szabolcs 12-ig jutott el. Mindketten kétszer dupláztak, mintha csak egymást másolták volna.
A pályán voltak: Ambrusics Róbert, Berdó Valentin, Bodó Péter, Csőke Patrik, Domonkos Csaba, Dudás Dániel, Fenyvesi Olivér, Füredi Szabolcs, Göbölyös Krisztián, Hambuch Milán, Hornyák Erik, Horváth Péter, Kalmár Zsolt, Királyházi Bence, Kiss Márk, Kovács Balázs, Kuttor Dávid, Nagy Barnabás, Nagy Mihály Krisztián, Nagy Ronald, Pacéka Norbert, Páll Dominik, Reith Renátó, Szilvási Zoltán, Tóth Adrián, Tóth Ákos, Temesvári Máté, Turi Tamás, Vágner Attila, Varga Milán, Zámbó József, Zsebe Gábor.